Vona Gábor Magyar Péternek: „A választási részvétel erkölcsi kötelesség!”
A Második Reformkor elnöke nyílt levélben szólította fel Magyar Pétert a választáson való részvételre.
Nincs szükség kormányprogramra sem. Elavult, idejétmúlt, ósdi találmány. Minek írásba, pontokba foglalni, hogy mit terveznek, hiszen úgyis azt csinálnak, amit Orbán akar.
„Minden ott folytatódik tehát, mint április 6-ika előtt. Mondhattuk volna, hogy ahol abbahagyták, de ez nem lenne igaz, hiszen egy pillanatra sem hagyták abba, csak volt közben egy választás, ami megerősítette őket. Az új - majdnem felére fogyatkozott - parlamentben ma ismét kiállhat Orbán Viktor, a kétharmad megünnepelheti őt, aztán pedig beindul a jól ismert szavazógépezet. És minden úgy történik, ahogy a kedves vezető óhajtja.
Nincs szükség kormányprogramra sem. Elavult, idejétmúlt, ósdi találmány. Minek írásba, pontokba foglalni, hogy mit terveznek, hiszen úgyis azt csinálnak, amit Orbán akar. Ő pedig a legkevésbé kíván bármi olyant rögzíteni, amit utóbb számon lehet kérni. Mennyivel egyszerűbb később azt mondani, hogy minden megvalósult, amit terveztek, ha senki sem tudja ellenőrizni, mi volt az eredeti elképzelés. Vagy volt-e egyáltalán.”